#40 | Hogyan | 22-09-25 15:41 |
Hogyan https://hogyan.net |
#39 | Rácz-Érsek István | 11-02-23 11:46 |
Sziasztok! Most bukkantam erre a honlapra.Gratulálok az egész zenekarnak!Kiváltképp üdvözlöm egykori utcai játszótársamat,a zenekar egyik kíválóságát Cziráki Lászlót!Nagyon jó látni ezeket a képeket!Büszke vagyok [...] |
#38 | Baráth Tamás | 10-03-26 13:30 |
Sziasztok! Örömmel nézegettem a képeket és nem tagadom egy kis szorítást is éreztem belül. Nagyon jó visszaemléezni azokra az időkre, mikor még én is [...] |
Tapolca kisváros, mindössze 20000 lakost számlál. Ettől függetlenül nagyon szép és sokoldalú. A sok látnivaló mellett igen régre nyúlnak vissza a zenei hagyományok is. Már az 1930-as évektől kezdve működtek itt énekkarok és zenekarok. A lakosság mindig is nyitott volt a muzsika iránt.
1983-tól már a Tapolcai Bányász Ifjúsági Fúvószenekar is gazdagítja a zenekultúrát Tapolcán. Azóta is rendszeres résztvevője a zenekar a különböző városi rendezvényeknek: nemzeti ünnepek, fesztiválok, fogadások, bányásznapok, tapolcai napok.
Péni Béla Székesfehérváron született, de
Várpalotán nevelkedett.
Itt találkozott először a zenével. Az általános iskola
hetedik osztályában vett először a kezébe vadászkürtöt,
és azóta is szívesen játszik kedvenc hangszerén. Mindig
talál benne valami újat, valami varázslatosat.
Győrben végezte el a főiskolát vadászkürt szakon. Katonaként a Zrínyi laktanya zenekarában szolgált.
Régi álma volt Béla bácsinak, hogy ha valamikor zenei pályára lép, elvégzi a főiskolát és kikerül tanítani, akkor mindenképpen szeretne egy gyerekzenekart. A főiskolai évek alatt került kapcsolatba olyan gyerekekkel, akik kicsit gátlásosak és ha egyedül kerülnek színpadra, akkor az izgalom miatt a produkciójukban a tudásuk harmadát képesek csak nyújtani. Ezek a fiatalok nagyon szorgalmasak és a zenekarban szükség van rájuk. Ők jobban szerepelhetnek egy zenekar tagjaként, társaik között csapatmunka részeseiként. Úgy gondolom ezt a felfogást, filozófiát ma is magáénak vallja Béla bácsi.
Zenetanári pályafutását 1981-ben kezdte Tapolcán. Tapolcára kerülése után szinte azonnal hozzálátott a gyerek- fúvószenekar szervezéséhez. Nehéz volt a kezdet, mert Tapolcán igazából nem voltak rézfúvóshagyományok. Legutoljára az ötvenes években működött itt egy katonazenekar. Ennek megfelelően a rézfúvós hangszerek sem voltak túlzottan népszerűek. Tanítványai közül nehezen tudott válogatni.
1983-ban azonban végre
megvalósult a nagy álom. Megalakult egy kis zenekar, mindössze
15 fővel.
Béla bácsi a zenekar
megalakulása óta rengeteget tett és tesz még ma is a
többször átalakult kis közösségért. Állandóan
bővítette és bővíti a létszámot, ehhez azonban ismernie
kellett és kell a leendő zenekarosok tudását,
hangszerjátékát. A fúvós tanszak vezetőjeként ez nem is
tűnik olyan nehéz feladatnak, pedig komoly odafigyelést
igényel. Természetesen a zenei tudás nagyon fontos szempont egy új
tag kiválasztásánál, de ugyanolyan lényeges, hogy az illető
emberileg milyen. Béla bácsi azonban jó emberismeretének
köszönhetően szinte mindig jól választott.
Sikerült megfelelő
kapcsolatokat kialakítania olyan fontos emberekkel is, akik
valamiképp segítik a zenekar életét.
Szervezte és szervezi a
fellépéseket, a táborokat, az utazásokat, legyen az hazai
vagy külföldi. A kották beszerzése is őrá hárul. Kezdetben
ez igen nehéz volt, mára talán egy kicsit könnyebbé vált a
helyzet. Ettől függetlenül sokszor előfordul, hogy ő maga
ül le és írja meg egy-egy szólam kottáját, időt nem
sajnálva. Pedig nagyon fárasztó hosszú ideig apró
kottafejeket és kottaszárakat "rajzolgatni". Talán ez is
bizonyítéka annak, hogy szívét - lelkét beleadja abba a
munkába amit elvállal. Ezt talán nem is
lehetne máshogy.
Sok leendő és gyakorló pedagógus tanulhatna Tőle. Rengeteget tanultam arról, hogy milyen volt a jó pedagógus az egyes korokban, de nyugodt szívvel állíthatom, hogy az igazán jó pedagógus olyan, mint Béla bácsi! Nagyszerűen ért a gyerekek, és egyben a felnőttek nyelvén is. Bár a kisebbek azt mondják, hogy szigorú az órákon, de ettől függetlenül nagyon szeretik. Megkövetel egy bizonyos szintet mindenkitől, pontosabban igyekszik kihozni mindenkiből a lehető legtöbbet, és legjobbat. Ez általában sikerül is Neki.
Én gyerekkorom óta
felnézek Rá és nagyon tisztelem. Úgy vélem bármelyik volt
és jelenlegi zenekari tag nevében mondhatom ezt. Őszinte
bizalommal fordulhatunk hozzá bármilyen komoly, vagy kevésbé
komoly ügyeinkkel. Mindig van valami megfelelő szava a
kérdéseinkre. Mindig számíthatunk Rá! A barátaink,
családunk után - sőt olykor előtt is - Ő az akivel
megosztottuk a legféltettebb titkainkat is. Mindenkit ismer és
valamennyiünk életét figyelemmel kíséri. Beleértve a
kimaradt zenekari tagokét is. Szinte a második édesapánknak
tekintjük Őt!
Béla bácsi szerintem
az örök fiatalság mintaképe. Bizonyítéka ennek, hogy
jelenleg másoddiplomás képzésben vesz részt a pécsi Janus
Pannonius Tudományegyetemen. A művészeti kar fúvószenekari karnagy szakán nappali tagozatos
hallgató.
1983-ban még igen csak gyerekcipőben járt a közös muzsikálás. Ez a létszámban és a hangszerelésben egyértelműen megmutatkozott. A mindössze 15 főből álló zenekarban még főként a rézfúvós hangszerek voltak túlsúlyban. 18 év alatt azonban rohamos fejlődésen ment keresztül az együttes. Ma, 2001-ben mintegy 56 fiatal zenél együtt, és kiegyenlítődött a fafúvós- és rézfúvós hangszerek aránya is.
A zenekar felépítése 1983-ban | 2001-ben |
---|---|
Szárnykürt 4 fő | Szárnykürt 4 fő |
Trombita 3 fő | Trombita 8 fő |
Harsona 1 fő | Harsona 3 fő |
Vadászkürt 4 fő | |
Tenorkürt 1 fő | Tenor-, baritonkürt 4 fő |
Tuba 2 fő | |
Klarinét 2 fő | Klarinét 8 fő |
Fuvola 1 fő | Fuvola, pikkoló 8 fő |
Oboa 2 fő | |
Fagott 1 fő | |
Altszaxofon 3 fő | |
Tenorszaxofon 2 fő | |
Ütő 3 fő | Ütő 7 fő |
Egy zenekar életében lényeges szempont, hogy mindig változatos műsort tudjon produkálni. Ennek érdekében nagyon fontos, hogy mindenféle műfajban jártas legyen az adott együttes. Ez a zenekar is igyekszik eleget tenni a kihívásoknak, legyen szó egy egyszerű indulóról, vagy akár egy fuvolaversenyről. Úgy gondolom, hogy a következőkben felsorolásra kerülő darabok meggyőző bizonyítékai a zenekar fejlődésének, tudásfokának és sokszínűségének.
Tapolcán 1971-ben indult a zeneoktatás a
Batsányi János Gimnázium épületében. Itt kapott helyet az
akkori zeneiskola.
1983-ban a zeneiskola átköltözött az
ének-zenei általános iskola épületébe. Ebben az évben
kezdte meg próbáit a fúvószenekar 15 általános iskolás
gyerekkel. A próbák sokszor nehézségekbe ütköztek, hiszen
a zeneiskola csak néhány tantermet használhatott. Azokban
pedig hangszeres oktatás folyt. Így a próbák általában az
esti órákban kezdődtek. Ezek a termek azonban akusztikailag
nem voltak tökéletesek, de legalább lehetett
valahol készülni a fellépésekre.
1987-ben súlyos helyhiány miatt a zeneiskola kapott még egy tantermet egy
másik általános iskolában. A zenekar sokat próbált az
akkori pártházban és a Bauxit Művelődési Házban is. A
zeneiskola azonban mindig is saját épületről álmodozott.
A zenekar tagjai a zeneiskola növendékei
közül kerültek ki. A zenekar is szinte egy "tantárgynak"
számított, ugyanakkor sokkal többnek is. A gyerekek egy héten
legalább kétszer hangszerórára, egyszer pedig zenekarra
jártak. Ahogy a gyerekek idősödtek, már nem jártak hangszerórára, csak zenekarra. Ez
ma is így működik. Ma már a zenekar háromnegyede csak
próbákra jár, az alapvető hangszeres tudást már
megszerezte.
Régi zenekarosok
visszaemlékezéseikben mindig megemlítik, hogy nagyon szerettek
próbákra járni, annak ellenére, hogy csak egy osztályterem
adott helyet ennek az elfoglaltságnak. Véleményük szerint
nagyon jó volt a hangulat és mindig több tudással tértek
haza. Tehát Béla bácsi vágya kezdett valóra válni, ami az
volt, hogy sok-sok gyerekkel megszerettesse a zenét. És ez még
csak a kezdet volt.
A megalakulás óta a Bakonyi Bauxitbánya Kft.
támogatja a zenekart. A hangszereket a zeneiskola biztosította
és biztosítja ma is. Az első fellépés 1983.május 1-jén
adódott. Itt mutathatta meg a kis együttes a fáradtságos
munka eredményét először. Innentől kezdve a zenekar
rendszeres résztvevője lett a minden évben megrendezendő
bányásznapnak is. Általában reggel zenés ébresztőt fújt a
zenekar, vagy menetzenével vagy
teherautóról. Ez ekkor még könnyen megoldható volt a kis
létszám miatt. Ma már egy kamion is kevés lenne.
1988-ban végre önálló épületet kapott a
zeneiskola. Egy valamikori polgári házat a város központjában, ami egykor a
szakmunkásképző intézetnek adott otthont. A zenekar számára
fontos lépés volt, hogy a 17 tanterem mellett, a hatalmas
pincében egy hangulatos, körülbelül 90 személyes
hangversenyterem létesült, a hozzá kapcsolódó zenekari próbateremmel
együtt. Innentől kezdve a zenekar is otthon érezhette magát.
Itt zajlottak a próbák egészen
1998-ig.
1988-ban már 28 gyerek
muzsikált együtt. Ez az évszám valóban jelentős a zenekar
életében, hiszen első alkalommal mutathatták meg tudásukat
külföldön. A svájci leimentali
zeneiskolával kialakult testvérkapcsolat során a zenekar
májusban meghívást kapott egy 10 napos vendégszereplésre. Az
útra való felkészülés lázas munkát követelt. Mindenki
igyekezett a legjobbat kihozni magából, a próbák száma is növekedett az indulás előtti
hetekben.
Ausztrián áthaladva
fogadta a zenekart Kufstein polgármestere, és megkoszorúzták
a tapolcai születésű Batsányi János emléktábláját is.
Svájcban a fiatalok Baselben és környékén
családoknál kaptak elhelyezést. A 10 nap alatt a gyerekek az
idegen családokra voltak bízva, akik mindent megtettek azért,
hogy a vendégek kedvében járjanak. Természetesen a zenekar is
szervezett közös programokat, köztük Basel nevezetességeinek
megtekintését.
Az ott töltött idő alatt négy fellépése volt az együttesnek. Szerepeltek az
oberwili idősek otthonában, a leimentali és a baseli
zeneiskolában, valamint a búcsúesten. A repertoárban
indulók, polkák, Balázs Árpád művei szerepeltek. Sor
került egyéni bemutatókra és kamarazenélésre is. A gyerekek megismerkedtek a leimentali zeneiskola ütőegyüttesével,
akik júliusban itt vendégeskedtek Tapolcán.
Ez az év adott lehetőséget az első hazai bemutatkozásra is. Tapolcán és
környékén már ismert volt a zenekar, de máshova még nem ért el a híre.
Így kapott meghívást a társaság a VI.
Balatonkeresztúri Fúvószenekari találkozóra, Hajas Béla
karnagy úr jóvoltából.
Ez a fesztivál 1983-ban indult és minden nyáron
megrendezésre kerül június vagy július egyik hétvégéjén.
1988 óta a mi zenekarunk is állandó résztvevője ennek a
rendezvénynek.
Ilyenkor egy hétvége alatt körülbelül 10 zenekar mutathatja meg tudását. Ez nem egy verseny, nincsenek díjak, de mégis alkalmas arra, hogy évente megmutathassák a zenekarok, mennyit fejlődtek. Az állandó résztvevőkön kívül minden évben új, hazai és külföldi zenekarok is meghívást kapnak. Így lehetőség nyílik a szakmai és baráti kapcsolatok kialakítására, elmélyítésére is. A tapolcai zenekar és a Balatonkeresztúri Fúvószenekar között egész jó kapcsolat alakult ki. A karnagyok pedig igazán jó barátokká váltak.
A Balatonkeresztúri
Fesztivál majdnem minden évben ugyanúgy zajlik. Délelőtt az
összes együttes menetzenével levonul a Balatonmáriafürdő
strandján felállított nagy sátorhoz vagy színpadhoz. Az esti
fellépésig szabadidő áll a zenekarok rendelkezésére, amikor
strandolni, sétálni lehet. A megbeszélt időpontban a
résztvevő zenekarok elfoglalják helyüket, és
forgószínpad-szerűen egymás után játszanak egy-egy darabot.
Körülbelül négy ilyen körből áll az este. Természetesen az
est fénypontja, a műsorok bemutatása után, a közös
muzsikálás. Ilyenkor 3-4 előre megbeszélt darabot, indulót
játszik el a 4-5 zenekar együtt. Majdnem minden karnagy
kipróbálhatja, milyen vezényelni egyszerre több zenekarnak.
Ez azonban a zenekaroktól is odafigyelést igényel, hiszen
mindenkinek ugyanolyan tempóban kell játszania. Késő este
pedig mindig meghívott sztárvendégek lépnek fel a közönség
szórakoztatására.
A keresztúri fesztivál
mindig nagyon sok érdeklődőt vonz, ezért mi is nagyon szeretünk ott zenélni.
1989-ben Ausztriában járt a zenekar, egy nemzetközi bányásztalálkozón. Az ünnepségsorozat keretében kulturális bemutatókra, koncertekre is sor került. A résztvevő mintegy 10 zenekar közül a tapolcai együttes aratta a legnagyobb sikert.
1991-ben ismerték el
először komolyan Péni Béla karnagy és a zenekar munkáját.
A Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Nívódíjat
adományozott külön Béla bácsi és külön a zenekar
részére a bányász hagyományok terén végzett kiemelkedő
művészeti munkáért. (lásd 1.sz. melléklet)
A díjátadásra ünnepélyes keretek között
a bányásznapon került sor.
Ez év novemberében a zenekar Németországba látogatott, a stadthageni városi vegyeskar meghívására.
Az utazás fő célja a 95 éves fennállását ünneplő kórus köszöntése volt, illetve az ünnepi hangversenyen való részvétel. Mindenki nagyon örült ennek a külföldi útnak, mert a gyors iskolakezdés után jól esett egy kis pihenés.
A közel 20 órás út után minden zenekaros tag családokhoz került, akik megkapták a hét részletes programját. Innentől kezdve rájuk lettünk bízva, és ők igyekeztek tartalmas programokat szervezni számunkra. Ebből nem az következik, hogy "nyaralásból" állt ez a hét. Természetesen fellépések sorozata tette színessé az ottlétet.
Három fellépésünk volt összesen, ezek közül a legelső bemutatkozásunkra az ünnepi hangversenyen került sor. Nagy sikert és elismerést könyvelhetett el a zenekar. Az utolsó napon adtuk a másik két koncertet. Ebéd után Stadthagen főterén szolgáltattunk térzenét az igen lelkes közönségnek. Számunkra ez kevésbé volt felemelő érzés, mert körülbelül 5°C lehetett, az ujjaink, hangszereink teljesen átfagytak. Ennek ellenére a siker itt sem maradt el.
Utolsó szereplésünkre pedig a búcsúesten nyílt lehetőség, ahol a stadthageniek ismét hálás közönségnek bizonyultak.
Természetesen az egy hét alatt a zenekar ismét összerázódott. Szerveztünk a családi programokon kívül zenekari programokat is. Rengeteget nevettünk a szkanderversenyen, ahol főleg a fiúk fitogtatták erejüket. Ugyanilyen jó hangulatban zajlott a csapatok közötti tekeparti is a vadászházban, ahol már a lányok is beálltak a játékba. Végül nagyon jól mulattunk a búcsúesten, ahol egy-két érdekesebb, helyi táncfigurát is elsajátíthattunk. Nagyon sok élménnyel gazdagodtunk, ami még közelebb hozta a tagokat egymáshoz.
Külön köszönettel tartozunk ezért az útért Zentai Gábornak, a Batsányi János Művelődési Központ igazgatójának és nem utolsósorban az utazás lebonyolításáért a Bakonyi Bauxitbánya Kft. vezérigazgatójának, dr. Fazekas Jánosnak.
1992. február 15-én a zenekar első alkalommal vett részt komoly megmérettetésen szakmai zsűri előtt. A zsűri elnöke Balázs Árpád volt. A Magyar Fúvószenekari Szövetség által rendezett minősítésen a "show zenekar" és a "koncert fúvószenekar" kategóriákban indultunk. Az ilyen "vizsgákon" általában a repertoár szabadon választható, de mindig van valami kikötés. A "koncert fúvószenekar" kategóriában 25 perc tiszta játékidőt kellett teljesíteni, amiben szerepelnie kellett legalább egy magyar indulónak és egy XX. századi magyar zeneszerző művének. Mi Balázs Árpád Musica Piccola című darabját választottuk. A "show zenekar" kategóriában 3-4 művet kellett bemutatni.
Mindkét kategóriában ezüst minősítést kaptunk, pár ponttal lecsúszva az arany-diplomáról. Akkor azonban nagy dolognak számított az ezüst-diploma is. (lásd 2.sz. melléklet)
1992. április 25-én Veszprémbe utaztunk a Gyermekek Házában megrendezett Megyei Zenekari Fesztiválra. Rajtunk kívül még két zenekar, a balatonfüredi és a veszprémi mutatta be műsorát.
Béla bácsi kiváló karnagyi címen oklevelet kapott, a zenekar pedig - akkor soknak számító - 5000 forintot nyert és arany minősítést. (lásd 3.sz. melléklet)
A bíráló bizottság elnöke Zámbó István volt.
A balatonfüredi zenekarral később szoros baráti kapcsolatba kerültünk. Csincsi Ferenc,
a zenekar karnagya sokszor kér tőlünk zenészeket kisegítés
céljából.
1992. októberében vasutas találkozóra került sor Tapolcán. Ez régi hagyományra tekint vissza. A találkozó során több vasutas zenekar is vendégeskedett városunkban. A rendezvény alkalmából Zentai Gábor zászlót adományozott zenekarunknak a Batsányi János Művelődési Központ nevében. Innentől kezdve a felvonulásokon már ez a zászló is látható volt.
1993-ban ünnepelte a zenekar fennállásának 10. évfordulóját. Ez alkalomból nagy hangversenyt adtunk a város szélén lévő Helyőrségi Művelődési Otthonban. Sajnos ez a hely kívül esik a városon, de a terem és a színpad mérete ott volt a legmegfelelőbb. A hallgatóság hű volt hozzánk, és nem maradt üres egy szék sem.
Béla bácsi már hetekkel a koncert előtt nekilátott a szervezésnek, hiszen meghívást kapott az összes már kimaradt zenekaros tag is. Ez egy kicsit nehéz feladatnak bizonyult, mert sokuk már elköltözött Tapolcáról. Végül sikerült elérni mindnyájukat, és ők meg is jelentek ezen az ünnepen.
A hangverseny befejezéseként beültek a zenekarba a volt tagok is, természetesen hangszerrel a kezükben. Így közösen játszottunk el néhány egyszerűbb darabot. Ezt a néhány rövid számot a volt zenekarosok már hetekkel azelőtt elkezdték gyakorolni próbák során. Szükség volt rá, hiszen néhányuk akkor már legalább 5 éve nem fogott hangszert a kezében.
A hangverseny fergetegesre sikerült. A közönség pedig ismét kimutatta, hogy tetszik nekik amit csinálunk, és hogy szükség van ránk.
Az este pedig vacsorával, tánccal, mulatozással végződött.
1993. októberében 10 napos vendégszereplésre voltunk hivatalosak Svájcba, a leimentali zenekar meghívására.
Az ottani zenekarral együtt a csodálatos svájci Alpokban, Wildhausban táboroztunk.
Pihenésre nem sok időt hagytak a szervezők, ugyanis szinte minden nap próbák voltak délelőtt is és délután is. Szólampróbák, összpróbák felváltva. A svájci zenekarral közösen négy mű bemutatására készültünk. Ebből kettőt ők választottak, kettőt pedig mi vittünk. A munkatempó feszített volt, de nagy sikert értünk el. A két zenekar egy körülbelül 100 fős zenekarrá állt össze, így adtunk két koncertet. Az egyiket a helyi templomban, a másikat pedig Baselban. Fantasztikusan szólt ez a hatalmas zenekar. Az sem jelentett akadályt, hogy a szólamtársaink nem beszélték a nyelvünket, mert a zene nyelvén mindent egymás értésére tudtunk hozni.
A két koncerten kívül kamarazenélésre is sor került, hangszercsoportok szerinti felállásban. Szintén vegyesen szerepeltünk a svájciakkal. Erre a bemutatóra is természetesen készülni kellett, így tovább bővült a próbák száma is.
A zenélésen kívül lehetőséget kaptunk a táj megismerésére is egy hosszú túra keretében.
A Wildhausban töltött utolsó napon megkóstolhattuk a svájciak specialitását, a híres fonduet is.
Az ottlét utolsó két napját családoknál töltöttük, akik megmutatták nekünk Baselt.
A 10 nap alatt barátságot kötöttünk a svájci zenekarosokkal is, akiket 1994-ben láttunk viszont itt Magyarországon.
1994 őszén a zenekar Németországba utazott. Ezúttal Burladingenbe a Nemzetközi Zenekari Fesztiválra.
Az út nagyon hosszú és fárasztó volt, de megérte. Családokhoz kerültünk, akik nagyon kedvesek voltak velünk.
A burladingeni fesztivál egyben minősítő is volt. Minden zenekarnak 1 darabot kellett bemutatnia. Mi Erkel Ferenc Palotását fújtuk. Nagyon sokat készültünk erre a minősítőre, de meg is lett az eredménye. Arany fokozatot kaptunk, aminek nagyon örültünk, hiszen egy nemzetközi verseny mégis csak nehezebb bizonyos szempontból. Egy mű eljátszásával kellett nagyon jót produkálnunk. Szerencsére sikerült, és ez óriási lökést adott a zenekarnak. (lásd 4.sz. melléklet)
Ugyanebben az évben a zenekar kiegészült egy mazsorett-csoporttal. A csoport vezetője Péniné Nagy Tünde.
14 lány gyakorolt ekkor még, főleg 6-7. osztályosok. Mára már megfogyatkozott a létszám 8-ra. Kezdetben színes pomponokkal, ma már botokkal tanulnak nehéz mozdulatokat. Eleinte sokat segített Németh László, a Tapolcai Batsányi Néptáncegyüttes vezetője. Ahogy azonban a lányok nőttek, már maguk is találtak ki koreográfiát egyes indulókra.
Most már rendszeresen színesítik a zenekar menetzenéjét, műsorát egy-egy felvonuláson vagy fesztiválon.
Az 1994-es évben végre Tapolca városa is elismerte zenekarunk fontosságát, jelentőségét.
1994. március 16-án Tapolca Város Képviselőtestülete a városban végzett kimagasló tevékenységünk elismeréséül "Tapolca Városért" kitüntetést adományozott zenekarunknak. (lásd 5-6.sz. melléklet)
1994. júliusában vendégül láttuk a svájci leimentali zenekart. Közös táborozást szerveztünk mi is, akár csak ők 1993-ban Wildhausban.
A zánkai ERDÉRT üdülő területén töltöttünk el egy hetet. Ez a hely már jól bevált az elmúlt évek tapasztalatai alapján, hiszen három éve rendszeresen itt rendeztük meg a szokásos nyári zenekaros táborozást.
A kezdeti időszakban, 1983-tól nagyon sokáig minden nyáron Bakonyoszlopon, illetve Badacsonylábdiban "nyaralt" a zenekar. A nyaralást nem teljesen szó szerint kell érteni, mert próbák is tarkították az ott töltött időt. Ezek a nyári táborozások mindig lehetőséget adtak arra, hogy a zenekar tagjai jobban megismerjék egymást, hogy tudjunk együtt dolgozni, közelebb kerüljünk egymáshoz. Igazából ilyen alkalmakkor kovácsolódott össze a társaság.
Az 1994-es tábor ebből a szempontból is talán a legjelentősebbek közé tartozik. Itt nem csupán a mi zenekarunk rázódott össze, hanem mélyíthettük barátságainkat a svájciakkal is. Nem voltak számunkra ismeretlenek, hiszen a Wildhausban eltöltött idő alatt már barátkoztunk velük.
A hagyományokhoz hűen nagyon sok versenyt rendeztünk, bevonva a külföldi együttest is. Futballmérkőzésen mérhette össze erejét a két zenekar fiú és lánycsapata. Ping-pong-, és tekeversenyre is sor került.
Zenekarunk minden évben szervezett ügyességi- és szellemi vetélkedőket is. A csapatok mindig véletlenszerűen alakultak, mert sorshúzással alkottuk meg. Az ügyességi verseny szinte mindig sorversenyekből állt, tarkítva sok-sok humoros feladattal. A legviccesebb talán az volt, amikor minden csapatból egy emberre rá kellett adni a lehető legtöbb ruhadarabot.
A szellemi vetélkedőkön szükség volt az egyéni és a közös tudásra is. Az effajta versenyeken általában Kérdezz! Felelek! típusú játék zajlott. Olykor azonban tesztek kitöltésére kellett felkészülnünk. Nagyon jó volt, amikor egy csapatba különböző korú és érdeklődésű egyének kerültek.
Ezek a versenyek erősítették a csapatmunka kialakulását és fejlődését. Egy zenekar munkájában pedig ez az egyik legfontosabb elem.
Minden táborozás során szerveztünk táboron kívüli programot is. Például: túrázás, hegymászás. 1994-ben a svájciakkal együtt sétahajókázáson vettünk részt, illetve az utolsó napon családi programot rendeztünk. Mindenki vendégül látott otthon 1-2 svájci zenekarost.
A táborban tartózkodás során olykor adódott egy-egy fellépés is. Általában mielőtt elhagytuk a tábort, mindig adtunk egy kis búcsúkoncertet az ott nyaraló vendégeknek. A svájciakkal való nyaralás pedig éppen egybeesett a híres Kapolcsi Napokkal. Így vendégzenekarként magunkkal vittük a svájci együttest is a Művészetek Völgyébe.
A táborozások mindig nagyon jó alkalmak egy közösség számára, hogy minél több élménnyel gazdagodjon. Sajnos a zenekarnak legalább 5 éve nem volt erre lehetősége, anyagi okok miatt. Pedig nagyon fontos és hasznos lenne!
1998 kettős ünnep volt
a zenekar számára.
Áprilisban hosszas
előkészületek után végre elkészült az első hangfelvétel
a zenekarról, egy hétvége alatt. Természetesen több próba
előzte meg a felvételt.
A badacsonytomaji általános iskolát választottuk helyszínül, mert az ottani aulának nagyon jó az akusztikája. Anyagi okok miatt nem állt módunkban profi hangstúdióban dolgozni. Összesen 10 művet vettünk fel. A zenei rendező és hangmérnök Haga Kálmán volt, a zeneiskola tanára, illetve zenekarunk harsonása.
Komoly odafigyelést kívánt a munka, pontosan a rendelkezésünkre álló idő rövidsége miatt. Olykor előfordult néhány zavaró tényező, ami nehezítette a felvétel tisztaságát. Például eső verte a tetőt, fújt a szél, ami miatt egy darab rögzítését többször is meg kellett ismételni.
A CD azonban
elkészült, bár nem profi minőségben. Ennek ellenére egy
fontos momentum a zenekar életében és maradandó, hallgatható
emléknek számít. (lásd CD hátul)
Az 1998-as év másik fontos eseménye a zenekar
15 éves jubileuma volt. Ez az ünnep jóval fergetegesebbre
sikerült, mint az 1993-as.
Június 15-én került sor a rendezvényre. A Bakonyi Bauxitbánya Művelődési Központ melletti parkolóban felállítottak egy hatalmas sörsátrat.
Az est során vendég együttesek is bemutatkoztak. Elsőként a Batsányi Néptáncegyüttes adott műsort a tiszteletünkre, majd első ízben zenélt itt Tapolcán a Balatonkeresztúri Fúvószenekar Hajas Béla karnagy úr vezetésével. A meghívottak között volt a Balatonfüredi Fúvószenekar karnagya, Csincsi Ferenc, és az Ajkai Bányász Fúvószenekar karnagya, Vörös János is.
Az ünnepség alatt emléklapokat, emléktárgyakat adtak és kaptak a támogatók, valamint a zenekar oszlopos tagjai. Marton Zsolt, zenekarunk volt trombitása "Örökös szólista", Hajas Béla pedig "Tiszteletbeli karnagy" címet kapott.
A 10 éves jubileumi ünnepséghez hasonlóan, itt is az est fénypontja volt, amikor a volt zenekaros tagok beültek közénk fújni. Újra felzendültek a Mint a mókus fenn a fán dallamai is.
1998 őszén a zenekar Szlovákiába utazott Selmecbányára. Nemzetközi bányásztalálkozóra került sor, ahol a magyar színeket mi képviseltük. Rajtunk kívül még nagyon sok nemzet bányászzenekara vett részt a közel 3 km-es felvonuláson.
Járt már a zenekar Németországban, Svájcban, de a tengerpartra csak 1999-ben sikerült eljutni. Az utazáshoz sok támogatást adtak főként a szülők, a Bakonyi Bauxitbánya Kft., a tapolcai önkormányzat, a Járdányi Pál Zeneiskola Zeneoktatást Támogató Alapítványa, és a helybeli vállalkozók is.
Október 7-én este 10 órakor indultunk Spanyolországba, azon belül is a Barcelonához közeli Salouba. Az utazás célja a kint rendezett magyar héten való szereplés volt.
Az október nyolcadikai nap utazással telt. Rengeteg gyönyörű tájat láttunk. Áthaladtunk többek között Olaszországon és Franciaországon is. Mindkét helyen eltöltöttünk néhány órát. Olaszországban Genovát néztük meg, Franciaországon belül pedig a kicsi Monacoban, Monte Carloban álltunk meg. Fantasztikus élmény volt végigsétálni azon az úton, ahol a Forma-1-es versenyzők szoktak több száz kilométeres sebességgel száguldozni. Gyönyörű volt az esti sötétben kivilágított város.
Október 9-én reggel érkeztünk meg Salouba, de a szállások elfoglalásával még várnunk kellett. Addig körülnéztünk a környéken. Ez a nap a pihenésé volt, így megmártózhattunk a tengerben is.
Rajtunk kívül még érkeztek magyar csoportok erre a rendezvényre. Ott volt a Balatonföldvári Fúvószenekar, egy jazz-trió, és a Calypso nevű kórus.
Október 10-től kezdve minden napra jutott legalább egy koncert. Bemutatkoztunk a Salou melletti kis városkákban is, Reusban és Tarragonában. Jártunk Barcelonában is, ahol a térzene mellett egy rövid városnézés is belefért az időbe. Megtekintettük Gaudi híres építményét a Sagrada Família-templomot és jártunk a barcelonai stadionnál is. Sajnos tényleg nem volt sok időnk, így szinte rohanás volt ez a villámlátogatás.
Egyetlen napot kaptunk, amikor azt csinálhattunk amit akartunk. Szerencsére az időjárás kedvezett nekünk, így szinte az egész napot a tengerparton töltöttük.
Esténként a hotelben táncos rendezvényeket szerveztek. Vetélkedők, karaoke-show tarkították a programot. Ez utóbbin zenekarunk néhány tagja is nagyon jól helytállt.
Október 15-én került sor a búcsúestre, ahol a négy együttes felváltva szerepelt.
Mi az egy hét alatt és a búcsúkoncerten is főként magyar zeneszerzők műveit adtuk elő, de nem hiányozhatott Pasqual Marquina Spanyol cigánytánca sem. A legnagyobb sikert Suppe Könnyűlovassági nyitányával arattuk.
Október 16-án nehezen és fájó szívvel indultunk haza, rengeteg élménnyel és ajándékkal gazdagodva. A sok szép emléket még ma is felemlegetjük.
Ez az év a zenekar számára egy fájdalmas
eseménnyel kezdődött.
Január 15-én megtartottuk az 1990 óta
hagyományosnak számító újévi hangversenyünket.
Az évente adott újévköszöntő koncert lényege, hogy megmutassuk mit is tanultunk egy év alatt, és hogy vidáman kezdődjön az új év. Minden évben új műsorral igyekszünk előállni. A közönség nagyon szereti ezt a hangversenyt és szívesen jönnek el meghallgatni bennünket. Külön öröm számunkra, hogy már nemcsak a szüleink, barátaink ülnek a nézőtéren, hanem idegen arcok is kíváncsiak ránk. Lassan azonban szükség lenne egy nagyobb befogadóképességű helyre, mert évről évre többen szeretnék hallani a zenénket. Sokan azonban kint rekednek a teremből. A 2001. évi hangverseny előtt két héttel már elfogyott az összes jegy.
2000-ben sajnos meg kellett válnunk 11 kiváló muzsikus társunktól. Közülük vannak akik tanulmányaik miatt, vannak akik munkájuk miatt kényszerültek erre a lépésre. Azért is volt ez szomorú esemény, mert legtöbbjük szinte oszlopos tagnak számított, az utánpótlás pedig nehéz. Az újévi hangversenyen búcsúztunk el tőlük. Azért néha még visszajárnak egy-egy próbára, fellépésre. Teljesen sohasem fognak elszakadni a zenekartól.
Azonban nem csupán szomorkodásból állt az este. A komoly zeneművek előadása mellett sor került paródiára is, ami szintén hagyománynak számít már évek óta. Péni Béla karnagy úr mindig kitalál valami vicces előadást. Fellépett már a koncerten a "3 tenor" - Péni Béla, Haga Kálmán, Szücs Álmos személyében, "Zámbó Jimmy és Lagzi Lajcsi" - Péni Béla és Haga Kálmán személyében, és a főként zenekarunk szaxofonistáiból álló "Nicolaus Big Band".
Bízom benne, hogy amíg a zenekar létezik, az újévi hangversenyek is megrendezésre kerülnek.
2000. április 29-én részt vettünk a VI. Nemzetközi Zenei Versenyen Veszprémben. A zsűri elnöke Hidas Frigyes volt.
A kötelezően választható darabokat tartalmazó listáról kellett játszani egy művet, a 20 perc kitöltése a továbbiakban ránk volt bízva. Mi Farkas Antal Üvegestáncát mutattuk be kötelező darabként.
Mindenki úgy érezte, hogy remekül szerepeltünk, a zsűri azonban máshogy látta és hallotta. Bronz diplomát kaptunk, ami miatt nagyon el voltunk keseredve. Nem éreztük reálisnak ezt a minősítést. Tudtuk, hogy ennél jobbak voltunk, de nem tehettünk mást, beletörődtünk.
2000. május 5-7. között Tapolcán került megrendezésre a Bányász-Kohász-Erdész Találkozó. A rendezvény egyben zenekari fesztivál is volt. Rajtunk kívül 8 zenekar adott térzenét a város különböző pontjain, és vett részt a városon végigvonuló menetzenében.
Fellépő zenekarok voltak: Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara, Balatonkeresztúri Fúvószenekar, Városi Fúvószenekar Kapuvár, Dorog Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Bányász Zenekara, pécsi Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar, Parajdi Gyermek Fúvószenekar, szolnoki Alföldi Olajbányász Fúvószenekar, Ajka Város Bányász Fúvószenekara.
Mivel a fellépésekre készülni kell, illetve az új darabokat valamikor meg kell tanulni, rendszeresen próbákat tartunk. Jelenleg hetente egyszer, péntekenként ülünk össze és négy órán át gyakorolunk. Ez a heti egy alkalom nagyon kevés, de a zenekar fele vidéken tanul, és csak ekkor ér rá majdnem mindenki. 1998 óta egy régi épületben próbálunk, amit azonban az önkormányzat valószínűleg a jövőben elad. Tehát hamarosan nehézségekbe fog ütközni a heti egyszeri próba is.
A különböző utazások, egyéb költségek fedezése sem egyszerű feladat. Ezért sok szereplést kell elvállalni, hogy a zenekarnak legyen pénze. A fellépések nagy része nyáron adódik, így nekünk sokszor le kell mondanunk egyéb nyári elfoglaltságainkról. Sokszor nehezen oldható meg, mert a legtöbben nyári munkát vállalnak.
Igyekszünk különböző hagyományokat kialakítani, amelyek elősegítik kis csapatunk összetartását. Kezdetben minden karácsonykor kihúztuk egymás nevét és ajándékozást rendeztünk, februárban zenekaros farsangot szerveztünk. Ma már ezek az események csak emlékként vannak jelen. 2001-ben azonban egy másik korábbi hagyományt sikerült életre kelteni, mégpedig a zenekar és a szülők közös farsangi bálját. A szándék megvan, hogy a következő években se maradjon el ez a mulatság. Ez kiváló alkalom arra is, hogy a zenekari tagok szülei is megismerhessék egymást.
A zenekar nagyon
mozgalmas év előtt áll.
2001. májusában a
zenekar újra minősülni készül hazai szakmai zsűri előtt
Tapolcán.
Még ugyanebben a hónapban részt vesz az együttes a németországi Burladingenben rendezendő Nemzetközi Zenekari Fesztiválon, ahol ismét megmérettetésre kerül sor egy nemzetközi bírálóbizottság előtt.
Nyáron Hamburgba készül a zenekar, szintén egy zenekari fesztiválra.
Szeptemberre pedig meghívást kapott a csoport Olaszországba.
Távolabbi tervek még nincsenek, a legfontosabb a hazai és a nemzetközi minősítésen való jó szereplés.
A zene szerintem minden ember számára csodás és fontos dolog. A Tapolcai Bányász Ifjúsági Fúvószenekar is törekszik arra, hogy minél több ember megismerhesse a zene világát, azon belül is a fúvószene szépségét, lényegét.
Nemcsak pénzzel lehet egy zenekart, egy együttest támogatni, hanem lelkes tapssal, és a zene meghallgatásával.
Bízom benne, hogy ez a zenekar mindig is létezni fog, és a nehézségek ellenére sohasem adja fel! Hiszen ez a kis zenekar is fontos eleme Tapolcának és a zeneiskolának. Szeretném ha mindig lennének ifjú muzsikusok, akik szívesen választják a közös zenélés örömét és a hagyományok őrzését. És egyszer talán az ő gyerekeik fognak ugyanebben a zenekarban ülni és zenélni.
A zenekar történetét igyekeztem a legfontosabb események köré csoportosítani, de remélem sikerült átfogó képet adnom a zenekar eddigi életéről, az elmúlt 18 év sikerekben, nehézségekben gazdag, ugyanakkor kemény munkájáról is.
Befejezésül szeretnék köszönetet mondani Péni Béla karnagy úrnak és Németh Lászlónénak, a zeneiskola könyvtárosának, akik segítettek dolgozatom megírásában. Ezenkívül köszönettel tartozom a lelkes - volt és jelenlegi - zenekaros tagoknak is, akik fényképekkel, élmények felidézésével segítették munkámat.
Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar ©2001-2014